07
17
2009

Holnemvolt...

Gyerekek! Megkaptam a felszállási engedélyt, tehát most elmesélem a történetet amit nemrégiben éltem át . Ez a story is olyan amire egy életen keresztül emlékszik az ember...

Egyszer volt, hol nem volt -de most ezt hagyjuk, annyi a bemelegítő story, hogy munkát keresetem és ehhez kellet egy adó kártya-. Nem nehéz kitalálni, hol tudok ilyent beszerezni, ... az APEH-nál. Aznap télleg egy olyan napom volt, hogy semmi se akart összejönni nekem. Munkát se kaptam, meg rohangálhattam egész nap Pécsen. De ha nem ezt tettem volna, talán nem találkozok azzal a bizonyos lánnyal, ki most a történetem egyik fő szereplője lesz. A neve Dorcsa. De a többit majd meglátjátok...

... Beléptem a vaskos ajtón. Az előtér mennyezetén egy szép stukkó volt vagy valami szőnyeg, azt hittem, hogy rossz helyen járok, de léptem még párat a biztonságis odajött hogy miben segíthet, hogy mit akarok én itt meg stb. Elmondtam neki, mi is a téma és a kezembe nyomott egy lapot, s mellé megkaptam: " Töltsd ki ! ". Leültünk Bányapeti barátommal egy hatalmas asztalhoz, ő nézelődött, én meg gondolkodtam honnan szerezzek tollat. Körbenéztem és megpillantottam egy lányt, tőlem 3 székre. Egyszerűen leírhatatlan volt. Olyan szívdöglesztő volt, mint még senkit nem láttam. Egyből tudtam, nekem muszáj odamennem hozzá, ha beégek akkor is. Fel álltam, és lassan odasétáltam. Ez egy olyan hirtelen döntés volt, hogy még én is meglepődtem, azt se tudtam mit mondjak. Odaértem, és a másodpercek egyre lassabban teltek, levert a víz, és nagy zavaromban csak ennyit tudtam neki mondani: " ezt a lappot itt kell kitölteni ? ". De végül is, kedves és aranyos volt a csaj, úgyhogy felengedtem. Egyből lelestem a papírjáról, hogy mi is a neve, mert ugye még mindig féltem megszólalni, ami valljuk be, igen kevés alkalommal történik meg velem. De visszatérve, ez után egy szót se tudtam kinyögni, inkább megköszöntem és leültem.
 

... Egy picivel később felvillant a számom, és mentem a pulthoz ahova kellett, de a csaj már ott ült, kiderült, hogy a diszpécser csak véletlen nyomott rá a gombra, de én ott maradtam és elkértem 1 tollat. A lány szívélyesen átnyújtotta az ő tollát, s én visszamentem az asztalhoz kitölteni a papíromat. Mikor kész lett visszaballagtam a pulthoz, hol épp befejezték a regisztrálást, s épp állt fel a lány. Miközben elhaladt mellettem és elköszönt én nem is tudtam másra koncentrálni, csak a szemeire. Arra se emlékszem, vajon mit mondott, az is lehet, hogy fapapucs vagy valami hasonló, de szerintem elköszönt. A szemei olyanok voltak, hogyha az ember belenéz egyből elmerül, olyan gyönyörű szemek voltak azok, hogy minden ami történt rossz velem az nap egy kis időre elfelejtettem. Azt gondoltam hogy helyből dobog egy hátast, vagy utána fordulok még valamit mondok neki, mindegy mit, csak mondhassak. Ámbár a bátorságom hamar elszállt. Leültem és belebonyolódtunk a diszpécserrel a hivatali munkába.

Hamar végeztem, csak az első 5 percben nem tudtam megmukkanni, átunna tényleg röpült az idő. Miután kiértünk a Bánypeti haverommal, elkezdtem neki a lányról beszélni, neki is a szeméről meséltem és egyszer csak megláttam a lányt, hogy ott áll az árkád előtt. Csak ez a balfasz féleszű barma -jelzem, ez én vagyok- nem mert hozzá odamenni, ezért egy pillantást rá nézett és ment is tovább.

 

Mint minden bejegyzésem végére, ide is szeretnék egy számot tenni, és ezt a számot, Dorcsa, Te fogod kiválasztani. [persze, csak akkor, ha szeretnéd]
 

Írta: davebensol | Tags:
| |